A csészealjak eljövetelének napja

Ismeritek Neil Gaimant? Nem? Nos, Neil Gaiman afféle mesemondó. Az ő lelkén száradnak pl. a Csillagpor és a Sosehol c. történetek, és a Törékeny holmik címmel kötetbe foglalt határozottan bizarr, néha kissé ijesztő novellák is. Köztük az alábbi vers:

Aznap szálltak le a csészeljak. Több százan, aranyszínben,
Némán lebegtek le az égből, akár nagy hópelyhek,
És a Föld lakói dermedten
nézték ereszkedésüket,
Kiszáradt szájjal várták, mi vár ránk belül
És egyikünk se tudta, itt leszünk-e még másnap
De te észre se vetted, mert

Az a nap, hogy eljöttek a csészealjak, a véletlen folytán
Az a nap volt, hogy a sírok kiokádták halottaikat,
És a zombik kinyomakodtak a puha földből,
vagy kitörtek, csoszogva és tompa tekintettel, megállíthatatlanul
Jöttek felénk, élők felé, mi meg üvöltve rohantunk,
De te észre se vetted ezt, mert

A csészealjak napján, ami a zombinap is volt, és
Ragnarök is, a televízió meg mutatott egy
Hajót, ami holtak körméből, egy kígyóból és egy farkasból épült,
Mind nagyobb, mint a képzelet,
és az operatőr
Nem tudott elég messze menni, és akkor előjöttek az istenek,
De te észre se vetted őket, mert

A csészealj/zombi/csatázó istenek napon
a zsilipkapuk átszakadtak
És bennünket dzsinnek és koboldok borítottak be
Ajánlottak kívánságot, csodát, örök életet
És szépséget és okosságot és igaz
bátor szívet arannyal teli zsákot
Közben óriások rémisztgették
a vidéket, és gyilkos méhek is,
De neked fogalmad se volt minderről, mert

Aznap, a csészelj-nap, a zombi-nap
A ragnarök és tündér-nap, aznap, hogy nagy szél támadt
És havazott, és a városok kristállyá fagytak, aznap,
Hogy a növények kihaltak, a műanyag felbomlott, aznap, hogy
A komputerek átálltak, a képernyők
parancsoltak nekünk, aznap, hogy
Az angyalok részegen és kábán támolyogtak ki a bárokból,
És London összes harangja megszólalt, aznap, hogy
Az állatok asszírul szóltak hozzánk, a jeti napon,
A lobogó köpenyek és az Időgép
eljövetelének napján
Te észre se vettél semmit, mert
a szobádban ültél, nem csináltál semmit,
nem is olvastál, nem igazán, csak
a telefont nézted,
hogy hívlak-e.
(Pék Zoltán fordítása)

Hát ez Neil Gaiman! :)





















illustrated by Mary

Magyarország egy nagy zenekar

…meg a rokonaik, barátaik, rajongóik, ismerőseik. És ez az állítás tegnap ismét bizonyítást nyert. Történt ugyanis, hogy egész napos kókadozás és nyűglődés után - amit egy Andrész-féle csodakávé is csak ideig-óráig tudott enyhíteni - este, mikor hazaértem, kényszeres mehetnékkel párosuló nyugtalanság jött rám. Így magamra kaptam a piros – fekete biciklis szerelésem, felpattantam a kissé gyengélkedő Pinkyre, és kigurultam a Kopaszi – gátra naplementét nézni. Hamarosan kiderült, hogy ezzel a tervemmel nem voltam egyedül.

Kiérve a gátra, Pinkyt fenn hagytam a Dunához vezető teraszlépcső tetején, mert épp nem éreztem magamban elég erőt és kedvet a cipekedéshez, és lebaktattam az alsó teraszra. Próbáltam a naplementére koncentrálni, de nem igazán ment, valahogy mindig a hátam mögé, Pinky felé csavarodott a fejem. Mert ugyan kinek kéne az én rozzant, rózsaszín biciklim, de azért mégis. A tőlem tíz méterre eredetileg szintén naplementét bámuló srácnak meg leginkább felém csavarodott a feje, végül közelebb merészkedett, és nagy ravaszul felajánlotta, hogy lehozza a partra a biciklimet, és amikor indulok fel is viszi, csak hogy nyugodt szívvel meredhessek a napba. Hát jó, miért ne? :) Aztán szó szót követett, pl. tisztáztuk, hogy a korom nevetséges (23), és hogy mit ad Isten, mindketten amatőr zenészfélék vagyunk. Mert Magyarország egy nagy zenekar, Budapest meg csak egy kicsivel kisebb.

Naszóval vicces este volt, és épp ez kellett most nekem. Az utóbbi időben Valaki nagyon ügyel rá, hogy mikor mire van szükségem, és ha kicsit elkámpicsorodnék, rám kacsint, és lazán leoszt nekem egy Jolly Jokert, csak hogy könnyebb legyen. Néha még azt is hozzáteszi, hogy „Hé, te széllelbélelt idióta, nézd mi van itt, és mennyi van még a kezemben!” Persze nem mindig rögtön és azonnal, néha hagy egy kicsit fortyogni a saját kotyvalékomban, de azért számíthatok Rá. Ez a tegnapi abszolút gyorssegély volt. :)

Én meg gyorsan tovább is passzolok egy Jolly Jokert Tücsinek;

egyet meg csak úgy otthonra:

Csak mert megint esküvő volt

made by Mary

A szúnyog vacsorája

...voltunk tegnap Balázzsal. Nem is eggyé! A visegrádi Don Vito étterem teraszán jóllaktunk mindannyian, mi ketten, és a számtalan szúnyog. Ebből adódóan most számtalan helyen viszketek. Bosszúból jó sok szúnyogot a kocsi szélvédőjére kentünk hazafelé menet Galyatető (izé, Dobogókő) irányába, meg vissza.

Egyébként ajánlom figyelmetekbe a méltán híres Don Vito éttermet. Étlapján olyan ínyencségek szerepelnek, mint a "csirke villamosszékben", vagy a "mexikói spicli", meg pizzák olyan hosszú sora, hogy mire végére értem az olvasásnak, el is felejtettem, mi volt az elején. Az étterem hangulata pedig régi kedvenc helyemre, a Piszkos Fred nevű étteremre emlékeztetett, még fénykorából. Csak nem Rejtős, hanem Keresztapás kiadásban.

A zirodalom visszavág

Az történt ugyanis, hogy tegnap Évi barátnőmmel csajos estét csaptunk, és plázáztunk. Nota bene: nem cicáztunk, hanem bikinit vásároltunk Évinek, mert aki Malagára megy nyaralni, annak ez kötelező! Namármost, gondolom mindenkinek ismerősek a bejáratoknál őrködő detektor kapuk. Hát ők az utóbbi időben igencsak rám hajtottak, és alig akadt olyan, amelyik megállta, hogy szemtelenül rámcsipogjon, amikor elhaladtam mellette. Akár be-, akár kifelé igyekeztem, akár volt nálam frissen vásárolt cucc, akár nem. Felettébb zavaró! Nem csípem az efféle karót nyelt alakokat, nincs bennük semmi lazaság. Végül tegnap, egy leleményes biztonsági őr segítségével fény derült mindenre. A kapuőrökre stílusosan Carlos Ruiz Zafón The Shadow of The Wind c. könyve hozta rá az őrületet, amit vagy egy hónapja vettem, és mostanság sűrűn hurcolászom magammal. (Minek nekem egyfolytában olvasni valamit?!) A lapok közt megbúvó aprócska fémszál még apróbb darabokra szaggatásával azon nyomban, könyörtelenül és véglegesen véget vetettem a zaklatásnak. Ég veletek kapuőrök! :)

A természet rendje

Egyik legfontosabb barátnőm a minap váratlanul bejelentette, hogy ő bizony most orvul eltűnik a városból két hétre, nyári szabadság jogcímén. Én természetesen azon nyomban felháborodtam, mert nem illik két hét szabadságról hazatért, a városi életbe és a munkás hétköznapokba nyüszögve visszakényszerített barátnőt ilyesmivel letámadni, rögtön az első napon. Hát mi lesz így a napi (közel 6 órás) rendelkezésre állású, azonnali, online lelkisegély szolgálattal, és különben is, hogy fogjuk így megbeszélni életünk mindennapi, rendkívüli fontosságú eseményeit??! Mire szinte azonnal érkezett a megnyugtató válasz: "A természet rendje szerint: skype-on" :)

(Hja, akinek otthon is van internete, az nem esik kétségbe! Lassan haladnom kéne a korral.)

Pillanatnyilag tökéletes

Találtam egy csipetnyi tökéletes boldogságot egy árnyas erkélyen, hátamat az átmelegedett falnak támasztva. Ölemben a notebook, kezem ügyében egy pohár villányi vörös, a biztonság kedvéért egy tábla csokoládé, és csak szimplán hallgatom a közeli fürdő zsivaját, és a még közelibb lombzúgást. Közben pötyögök. Ennyi. Jelent vége, csapó. :)

Nyári este (avagy: a szabadság első napja)

Holdszínű volt az este.
Acélkék Dunába estek
és összetörtek
a Szabadság-híd fényei.