Villámutazásunk második napjának viszonylag kora reggelén egyesek arra ébredtek, hogy melegük van, és ha agyonütik, sem bír tovább aludni ilyen lehetetlen körülmények között. Ennek következtében kettesek a légkondi távirányítójának éles és felettébb bántó pittyengetésére ébredtek, meglehetősen morcosan. Kettesek ezért bosszúból azonmód belevetették magukat a tengerbe.
Fenti rövid reggeli rémtörténet után hosszas reggeli következett az előző részben már ismertetett Bonitában. Aztán döglesztő déli utazás a nem túl messzi Budvába, ahova azzal a szöveggel csábítottak minket az útikönyvek, és a korábban errefelé megfordult ismerősök, hogy az óvárosa gyönyörű, és a strandjai kihagyhatatlanok. Az előzőben maximálisan igazuk volt, az utóbbi, ha nem is abszolút kihagyhatatlan, de ha már arra jársz, és ráérsz, hát ne hagyd ki.
Így hát koptattuk pár órát az óváros amúgy is tükörsimára kopott,
fehér köveit, bámultuk a tengert, élveztük a kósza szelet, aszalódtunk a napon, ücsörögtünk az árnyékban, barangoltunk a bazárban és eközben vénásan adagoltuk a vizet, a jéghideg limonádét és minden túléléshez szükséges izét. Aztán jutalomképpen irány a strand egy órácskára, majd "haza" Dobrotába.
Nem volt ugyanis túl sok időnk, mivel aznap estére még egy városnézés volt beütemezve, méghozzá Kotor - meglepő módon -
óvárosa. Továbbá Pepe még idehaza egy könnyelmű ígéretet tett a Kotor felett emelkedő fellegvár megmászására. Ígéretének teljesítésében elvben mindvégig lelkesen támogattam, de valahányszor két lépésnyi távolságnál közelebb került hozzánk a tettek mezeje, közös erővel rájöttünk, hogy a pillanat nem alkalmas a cselekvésre, mert: a) túl meleg van; b) nem elég, hogy kínkeservesen felmászunk, még fizessünkk is érte 2 eurot??!; c) most elég jó idő van, de mindjárt besötétedik, azt se látjuk, hova lépjünk; d) ne menjünk fel most, legalább lesz miért visszajönni egy kevésbé meleg évszakban...
Természetesen Kotor óvárosa is gyönyörű, mint az utazásunk során látott valamennyi óváros. Tömény történelem és kor. És némi gasztronómia. Legalábbis nekünk volt benne részünk, nem kis örömünkre. Aznap este ugyanis feltétlenül halféléket és egyéb tengeri herkentyűket szerettünk volna vacsorálni, és ebbéli igyekezetünkben eljutottunk a La Pasteria nevű Cafe&Restaurantig, és letelepedtünk egy szimpatikus asztalnál, a hűtött teraszon. (Egyébként is elég szimpatikus, hogy a légkondícionálás arrafelé alapfeltétel, különben igen macerás lett volna a létezés éjszaka min. 23 nappal 35-38°C-ben.) És a pincér is kifejezetten szimpatikus volt nekünk, és ez a szimpátia abszolút kölcsönös volt. És ez a szimpátia tovább terjedt és terjedt, magába foglalta a tengeri-herkenytű tálat, amit a pincér elénk tálalt (cápafilé, sörtésztában sült kalamári, sajttal-sonával töltött kalamári...), és még Pepe "ház specialitása" pastáját is, és végül de csöppet sem utolsó sorban azt a kis montenegroi vöröset, amelyik Sasso Negro névre hallgatott, és pillanatok alatt benyakaltuk - Pepe nélkül, megint :( .
És így lett szép az este, kerek a nap. Pincérünk unszolására eltávoztunkban azt is megígértük, hogy ugyanmártalán visszatérünk még ide, ha erre járunk. Majd legközelebb, mert hiszen a fellegvárat még úgyis meg kell hódítanunk!
Kotor fellegvára éjszaka
U.i.: A félreértések elkerülése végett: jelen szövegkörnyezetben "egyesek" = Hajnalka, "kettesek" = Évi+Marika (alias Marcsi)
A terápia bevált, és még hasznosnak is bizonyult. Így pl. megtudtam, hogy az óvároson végigvezető, fényesre kopott sétány réges-rég vízfolyás volt, amit feltöltöttek, kiköveztek, aztán körülötte a palotácskák egy nagyobb lélegzetvételű földrengés alkalmával mind leomlottak, kivéve egyet, a Sponza-palotát, ami egyébként vámház-féle (lám, az adóhatóság hatalma és ereje); aztán tudom most már, hogy a város védőszentje Szent Balázs, ennek köszönheti azt a helyes kis templomot az említett sétány egyik oldalán, szemben a Sponza-palotával, továbbá az árkádos kormányzói palotával. Aztán olvastam építészeti stílusokról, kalóz támadásokról (vagy az Budva volt??), Orlando-vitéz hőstetteiről, várfalakról, nyári játékokról, és ilyesmik. Szinte lényegtelen dolgok, szóra sem érdemesek. Inkább menjetek el, és nézzétek meg! Sétáljatok a sétányon, nézelődjetek, szaglásszátok a tengert, egyetek fagyit, másszatok lépcsőket, mert abból temérdek van, a sok ember nem győzi koptatni. Utána pedig irány a tenger, és csobb!
Fenti rövid reggeli rémtörténet után hosszas reggeli következett az előző részben már ismertetett Bonitában. Aztán döglesztő déli utazás a nem túl messzi Budvába, ahova azzal a szöveggel csábítottak minket az útikönyvek, és a korábban errefelé megfordult ismerősök, hogy az óvárosa gyönyörű, és a strandjai kihagyhatatlanok. Az előzőben maximálisan igazuk volt, az utóbbi, ha nem is abszolút kihagyhatatlan, de ha már arra jársz, és ráérsz, hát ne hagyd ki.
fehér köveit, bámultuk a tengert, élveztük a kósza szelet, aszalódtunk a napon, ücsörögtünk az árnyékban, barangoltunk a bazárban és eközben vénásan adagoltuk a vizet, a jéghideg limonádét és minden túléléshez szükséges izét. Aztán jutalomképpen irány a strand egy órácskára, majd "haza" Dobrotába.
Kotor fellegvára éjszaka
