Pici szütty

Jelenlegi legnagyobb problémám:

KOFFEINHIÁNY!

Nyilván túlélem.

Talán.

Asszem. 

Biztos.

Kesergő

Akiknek a pénz az istenük, üzletté fordítják a vallást, pénzzé a világot, aztán eladják az ördögnek, és nem marad semmijük.

Lehet, hogy nekünk sem.

Ez nem valami sok, de talán ennyi sem kéne

Néhány éve, pont a "nagy" válság előtt vettem fel jelzáloghitelt aprócska köztisztviselői fizetésemre, egyedül, hogy sok év albárlezetés után saját kis kuckóba költözhessek. Akkoriban természetesnek vettem, hogy megkapom a hitelt, csak kell hozzá egy rakat papír. Ma már nem értem, hogy adhatott a bank hitelt nekem, és sok más, hozzám hasonló "egzisztenciájú" közönséges és átlagos állampolgárnak. De nem sírok, csak csodálkozok. Még van munkám. Még van hol laknom. Még fizetek.

Ahogy válságosra fordult az idő, egyik kedvenc keserédes poénom lett, hogy jó előre figyelmeztettem barátaimat, ha minden kötél szakad, az Erzsébet-híd alatt majd megtalálnak, valamelyik mogyoróbokor környékén. Szeretem a mogyorót.

Néha még olvasok híreket. Egyre kevésbé. És már nem viccelődök azzal, hogy majd a híd alatt csövezek, mert szegénynek és nincstelennek lenni büntetendő lett. De tényleg kíváncsi lennék, milyen reális lehetősége van ezeknek az embereknek újra bekapcsolódni dicső és tökéletes társadalmunkba? A szabadpiac melyik szereplője alkalmazza őket, a szabadpiac és a kapitalizmus élő kudarcait? Nem mintha máshol a világon nem lennének, és más korban nem éltek volna koldusok, csavargók, nincstelenek. Tele van velük a történelem és a jelen. Csak éppen pl. a feudalista, elnyomó és igazságtalan társadalmi rendszeren nyugvó állítólag sötét középkori (meg újkori) Európában, ahol a hatalmukat isteni joggal legalizálták a hatalmasok, legalább nem hazudtak a jogfosztottak szemébe. Nyíltan és őszintén vetették meg, tarolták le, nyomták el és szánták, segítették, gyógyították a nyomorultakat. Kinek - kinek gusztusa és vérmérséklete szerint. Sőt, mintha Mark Twain Koldus és királyfi c. regényében a koldusoknak saját céhe is lett volna, vagyis így vagy úgy, de jogaik voltak. Persze, a tolvajoknak is volt céhük. :) Nyilván most is megvan szegények láthatatlan társadalma a mi kis társadalmunk alatt, felett, mellett, a saját árny- és fényoldalával együtt.

Mert most, a felvilágosult, modern és szabad Európa szívében, a demokratikus Magyarországon mosolyogva a szőnyeg alá söpörjük ezeket az embereket, ki a városok köztereiről, ki az erdőkből, ki mindenhonnan, karhatalommal. Mert kellemetlenek. Büdösek is. Mert talán, ha szerencsések vagyunk, bűntudatot ébreszetnek bennünk. Mert nem tudjuk megoldani a problémájukat. Akarjuk? Mert reggel munkába menet mit kezdjek velük? Az én száz forintom sem előre, sem hátra nem mozdítja a életüket, csak megnyugtatja a lelkiismeretemet. Mert mi van, ha holnap én is ott leszek köztük? Csak egy kicsit kell még elszállnia az árfolyamoknak...

Kivételesen szerencsés vagyok, mert nem az árfolyamok és nyereségek, veszteségek, bevételek és kiadások tartják a sorsomat, hanem Isten, a családom és a barátaim.

De sose tudhatjuk, hogy a Hungária körút és a Mogyoródi út sarkán Fedél nélkült áruló szakállas embernél van a nagyobb szabadság, vagy a mellette szégyenkezve elpöfögő, négykerekű dobozokba zárt embereknél. Kétesélyes.

Eszem ágában sincs elromantizálni, vagy leegyszerűsíteni a problémát. Csak jelezném, hogy a probléma van, és marad is, a szőnyeg alá söprés ellenére. Legalább ismerjük el, hogy vannak. Vállaljuk értük a felelősséget, vállaljuk, hogy hazamegyünk, vagy hazaautózunk mindennap a munkából - mert van még munkánk! - és vár otthon a vacsora, télen a fűtés, nyáron esetleg a légkondi, a kisebb -  nagyobb képernyős TV sokcsatornával, és más egyebek, ami nélkül lehet élni, és éltek is az emberek, sok ezer éven keresztül. Vállaljuk büszkén kis fényűzésünket, és viseljük el a nyomorultak jelenlétét. Merjünk már egy kicsit őszintén önzőek lenni! És ha tudunk, és van ötletünk, tegyünk ennél egy kicsit többet is értük.

Ennyi.

Nem tudom. Ez nem valami sok, de talán nem is kell.

Kalkuttai Teréz anya is csak egy volt.

Ha lehetne

Szeretnék egy olyan hírportált, ami csakis és kizárólag a világban és kis hazánkban esett jó hírekről számol be. Ha van ilyen, szóljatok! Biztos van, ugye? Ma ugyanis az origótól két kattintással eljutottam egy Charles Mansonról szóló Wikipédia bejegyzésig. Leéltem 30 évet anélkül, hogy tudtam volna, ki az a Charles Manson. Mit mondjak, nem hiányzott az életemből ez a tudás. Vissza kéne térnem a  boldog tudatlanság kőkorszaki állapotába, amikor nem volt otthon tv, és internet is csak módjával, és a hírek egy hét késéssel, szájhagyomány útján jutottak el hozzám. A sok fölösleges horror, szándékos idegborzolás és kedélyrombolás így kihullott a szűrőn, és tényleg csak a "fontos" dolgokról szereztem tudomást. Pl. hogy holnap is sütni fog a nap :)

Munkában

Szürke veréb,
apró lélek,
szabad lény,
mit keresel az irodám ablakában?

Kérdés

Csak a csiga tud
táncolni
a borotva élén?

Múltak

Emlékszem a fakó reggelekre,
dermedt szívemre,
gyűrött lelkemre.
Az én reggeleim voltak.

Elmúltak.

Elmúltak?

Áááá!

Ez így nem tetszik! Kérem vissza régi blogom! MOST!  Brühühühüüüü!

Mindenki mindent jobban tud (kis napi szarkazmus)

Ez egy népbetegség. Sajnos nem lehet rajta segíteni, nem gyógyítható. Ezért ha Ön úgy gondolja, hogy jobban tudja, mint az orvos/mérnök/ügyintéző/tanár/egyéb szakember, akkor kérem, semmi esetre se forduljon az orvoshoz/mérnökhöz/ügyintézőhöz/tanárhoz/egyéb szakemberhez, hiszen úgy sem tud segíteni. Minek is fárasztanák egymást, nem igaz?