Próbálom megfogalmazni az élményt. Keresem a szót, amivel leírhatnám, milyen érzés volt a SOTE gólyabálon zenélni. Töröm a fejem, gondolkodom (de tényleg!), és megvan!
Szürreális.
A tökéletes jelző.
Igazából az egész hétvégére. Kezdve azzal, hogy már múlt hét végén nekiláttam a biológiai órám felborításának, készülve az egy hét múlva esedékes óraátállításra, ami így is úgy is zavart okoz a rendszerben. Ehhez két egymás utáni napon bekövetkező Csibor koncertet vettem alapul, fűszerezve egy 300 km-es táv levezetésével, aminek felét éjszaka, esőben, koncert utáni ébrenléti kóma állapotában teljesítettem. Köszönet a velem utazó Csiboroknak és tartozékoknak, hogy az ébrenlétire helyeződött a hangsúly.
Az utána következő hét csak egy átlagos munkahét volt, csöppet sem átlagos átfogó ellenőrzéssel. Ilyesmi úgy ötévente egyszer esik meg. Mindegy. Túléltük. Viszont a hét végén felhalmozott alváshiányt nem sikerült befoltozni, csak tovább növelni. Ilyenek ezek a hiányok!
Így érkeztünk el péntek délutánig, amikor hazaérve ágyba zuhantam, hogy aztán pár óra sürgősségi alvás után este tízkor Csibor próbával folytathassam a napot. A próba után, fél tizenkettőkor taxiba préseltük magunkat és Doki háromszázezret érő dobját, és elgurultunk a koncrthelyszínre, a SOTE nagyvárad téri épületéhez. Ott találtuk a jövő doktorait és doktorináit, öltönyben, nyakkendőben, nagyestélyiben vagy koktélruhában - bár Tücsivel megállapítottuk, hogy néhányan csak a csipkés kombinéig jutottak el az öltözködésben. Biztos késésben voltak. Ezek a nők! (Itt hívnám fel a figyelmet Tücsökzenekartársam azonos témájú, de örömünkre sokkal jobban kifejtett, alapos divatkritikájára.) A dokik nemcsak báli ruhában, hanem emelkedett báli hangulatban, is voltak amit nem kis mértékben a megemelkedett átlagos véralkoholszint okozott, és más hangulatjavítók, mint például a ZENE.
A zene jó dolog.
A jó zene még jobb. A hétvégén a SOTÉN leginkább ilyennel találkozhattatok, ha ott voltatok. Ott volt többek között a Csibor, a Jerry Lee's Rock&Roll és utána a Csibor, a Moog, a (túlontúl) népszerű PASO és (sajnos) vele egyidőben a Csibor, meg aztán ott volt a Csibor. Vagy azt már mondtam?
Jerry Lee-ék jó kis bulit csaptak előttünk a színpadon, nekünk csak folytatni kellett, amit meg is tettünk. A szerencsések az első sorban fél méterrel a színpad előtt tomboltak. Utána hosszú szünet következett, és a második sor a terem túlvégében felállított sörpult környékén lazult, meg pihentette fáradt lábacskáit. Itt kell megjegyeznem, fontos szempont, hogy a szünet is a zene része, és ha szünet van, akkor abba nem illik belepiszkítani. Úgyhogy Dá' igencsak szúrós szemmel nézett azokra, akik betévedtek az első és második sor közti fenséges, üres térségbe. Sőt, nemtetszésének még hangot is adott, és jól leteremtette az ott táncra perdülőket, majd távozásra szólította fel a randalírozókat, akik hangos "Csibor! Csibor!" skandálással próbálták megzavarni a koncertet.
Én mondom, szürreális!
Köszönöm, SOTE, az élményt! Remélem, még sok közös, felejthetetlen estében lesz részünk. És ezúton szeretném megköszönni a remek hangosítást és a méretes színpadot, ahol Dá nem kényszerült arra, hogy zenésztársai és hangszereik letarolásával szerezze meg az őt megillető teret, sőt, időnként még kedvenc basszusgitárosom, Matyi is előretört mellém a frontvonalba, és így is kényelmesen elfértünk. Megnyugtató egy két méteres harcostárs jelenléte a balomon. :)
Koncert után, ahogy azt már Szekszárd óta megszokhattuk,* a rajongók tömött sorokban nyomultak egy - egy dedikált Csibor CD** megszerzéséért.
Végül hajnali fél ötkor fáradtan, de boldogan öleltem magamhoz a kispárnámat.
* 1 db
** 4 db
Szürreális.
A tökéletes jelző.
Igazából az egész hétvégére. Kezdve azzal, hogy már múlt hét végén nekiláttam a biológiai órám felborításának, készülve az egy hét múlva esedékes óraátállításra, ami így is úgy is zavart okoz a rendszerben. Ehhez két egymás utáni napon bekövetkező Csibor koncertet vettem alapul, fűszerezve egy 300 km-es táv levezetésével, aminek felét éjszaka, esőben, koncert utáni ébrenléti kóma állapotában teljesítettem. Köszönet a velem utazó Csiboroknak és tartozékoknak, hogy az ébrenlétire helyeződött a hangsúly.
Az utána következő hét csak egy átlagos munkahét volt, csöppet sem átlagos átfogó ellenőrzéssel. Ilyesmi úgy ötévente egyszer esik meg. Mindegy. Túléltük. Viszont a hét végén felhalmozott alváshiányt nem sikerült befoltozni, csak tovább növelni. Ilyenek ezek a hiányok!
Így érkeztünk el péntek délutánig, amikor hazaérve ágyba zuhantam, hogy aztán pár óra sürgősségi alvás után este tízkor Csibor próbával folytathassam a napot. A próba után, fél tizenkettőkor taxiba préseltük magunkat és Doki háromszázezret érő dobját, és elgurultunk a koncrthelyszínre, a SOTE nagyvárad téri épületéhez. Ott találtuk a jövő doktorait és doktorináit, öltönyben, nyakkendőben, nagyestélyiben vagy koktélruhában - bár Tücsivel megállapítottuk, hogy néhányan csak a csipkés kombinéig jutottak el az öltözködésben. Biztos késésben voltak. Ezek a nők! (Itt hívnám fel a figyelmet Tücsökzenekartársam azonos témájú, de örömünkre sokkal jobban kifejtett, alapos divatkritikájára.) A dokik nemcsak báli ruhában, hanem emelkedett báli hangulatban, is voltak amit nem kis mértékben a megemelkedett átlagos véralkoholszint okozott, és más hangulatjavítók, mint például a ZENE.
A zene jó dolog.
A jó zene még jobb. A hétvégén a SOTÉN leginkább ilyennel találkozhattatok, ha ott voltatok. Ott volt többek között a Csibor, a Jerry Lee's Rock&Roll és utána a Csibor, a Moog, a (túlontúl) népszerű PASO és (sajnos) vele egyidőben a Csibor, meg aztán ott volt a Csibor. Vagy azt már mondtam?
Jerry Lee-ék jó kis bulit csaptak előttünk a színpadon, nekünk csak folytatni kellett, amit meg is tettünk. A szerencsések az első sorban fél méterrel a színpad előtt tomboltak. Utána hosszú szünet következett, és a második sor a terem túlvégében felállított sörpult környékén lazult, meg pihentette fáradt lábacskáit. Itt kell megjegyeznem, fontos szempont, hogy a szünet is a zene része, és ha szünet van, akkor abba nem illik belepiszkítani. Úgyhogy Dá' igencsak szúrós szemmel nézett azokra, akik betévedtek az első és második sor közti fenséges, üres térségbe. Sőt, nemtetszésének még hangot is adott, és jól leteremtette az ott táncra perdülőket, majd távozásra szólította fel a randalírozókat, akik hangos "Csibor! Csibor!" skandálással próbálták megzavarni a koncertet.
Én mondom, szürreális!
Köszönöm, SOTE, az élményt! Remélem, még sok közös, felejthetetlen estében lesz részünk. És ezúton szeretném megköszönni a remek hangosítást és a méretes színpadot, ahol Dá nem kényszerült arra, hogy zenésztársai és hangszereik letarolásával szerezze meg az őt megillető teret, sőt, időnként még kedvenc basszusgitárosom, Matyi is előretört mellém a frontvonalba, és így is kényelmesen elfértünk. Megnyugtató egy két méteres harcostárs jelenléte a balomon. :)
Koncert után, ahogy azt már Szekszárd óta megszokhattuk,* a rajongók tömött sorokban nyomultak egy - egy dedikált Csibor CD** megszerzéséért.
Végül hajnali fél ötkor fáradtan, de boldogan öleltem magamhoz a kispárnámat.
* 1 db
** 4 db
