Fehér, fekete, szürke

Biatorbágy reggelre belefulladt a ködbe. Szépen, csendben, nyugodtan és hangtalanul. Nem csörög a telefon. A távolság nem értelmezhető. Minden fehér, csak a fekete szürke.

Nincs, nincs, NINCS!

Hajnali fél hét: csörög a vekker.
Ágyból ki résnyi szemekkel.
Kávé.
Mit vegyek fel?
Rohanás; a villamos csak egy sárga villanás.
Zötty, zötty, prrrrrrr.
Esőcseppek az ablakon.
Nyolc nulla nulla, becsekkolás.
Telefon pörgés keresés nemtalálás.
Nincs.
Idő.
Semmire.
Mert kell
Mindenre.
Szétszakadok.
Nem baj, majd összeraktok.
:)

Ide süssetek! :)

Leonie Swann: Glennkill (birkakrimi)

Ha már szó esett róla előző szösszenetemben, akkor kifejtegetem bővebben egy kicsit. Időközi könyvajánló következik, ti. a munkaidő vége és a busz érkezési ideje közti.

Mit csinál egy csapat juh - méghozzá vérbeli írek -, ha egy harmatos hajnalon holtan találják kedves juhászukat, a fűben fekve, zsigereiből meredező ásóval. Természetesen Miss Maple, a csökönyös nyomozóbirka nyaggatása mellett végére járnak a történteknek, amúgy birkamód: türelmesen, el- elmélázva, legelészve, bégetve, kérlelhetetlen kitartással.
Ám nemcsak üres fecsegés, bégetés, kalandozás, izgalom, vér és gyilkosság ez a könyv, hanem a birkalélek mélységeibe is betekinthetünk, és olvasás közben felmerül bennünk a kétely, hogy talán az embernek is van lelke, noha egészen aprócska, hiszen köztudott, hogy a lélek a szaglásban rejlik. Azon kívül hasznos információkhoz juthatunk a bárányfelhők keletkezéséről, a birkák legelési szokásairól, a farkasszellemről, a Vörös Kecskéről, a magány párájáról, valamint a különböző lyukak betöméséről. Pl. hogy a patkánylyukat nem szokás patkányokkal betömni, pedig lehetne. Jó kövérekkel.

És akinek még ez sem elég, csak pörgesse végig a könyv lapjait, és gyönyörködjön a sarokban ugráló helyes bariká(k)ban. Álmatlanság esetén megszámolandó :)

Újratöltve - és: otthon-elmélet

Először is, boldog új évet!
A magam részéről egész jól boldogulok eddig az új évben. A Szilveszteri átoktörést (azaz: csakazértse leszek beteg, és csakazértis elmegyek egy jó kis buliba) teljes siker koronázta. Eredetileg arra gondoltam, hogy itt Tücsi azonos témájú (ti. szilveszteri buli) bejegyzésére mutató link fog következni, de a témáról még ő sem volt hajlandó bejegyzést írni, inkább majd könyvet. Ám legyen. Kivárjuk. :)
Csak a karácsonyfám érzi magát egyre rosszabbul, kókadozik, senyved, szomorkodik, teljességgel vigasztalhatatlan. Próbáltam őrizgetni, hogy őrizgesse nekem a karácsonyi hangulatot, de aztán rájöttem, hogy nem neki kell elvégeznie az én munkámat :) Szóval, ma karácsonyfa-bontás lesz. A bulira Hajnalkát is meghívtam, angol óra előtt/után megejtjük a de-korálást. Hajnalka egy füst alatt megnézi a szép új lámpabúrám(at?) és a könyvespolcom(at?). Mindkettő karácsonyi szerzemény, mindkettő nagyon szép, és mindkettőre nagy szükségem volt már, hogy kicsit otthonosabb legyen a lakás. A könyvespolcot már félig tele is pakoltam (ez most oximoron?), de a fél könyvtáram fele még Várpalotán pihen. Ebből az következik, hogy szükségem lesz még néhány polcra. Meg az, hogy sok könyvem van, bár feleannyira sem, mint szeretném. Sebaj, azt mondják, előttem az élet :)
A következő nagy élményem az, hogy amint megérkeztek a könyvecskék, és felkerültek jól megérdemelt helyükre, a lakás egycsapásra úgy nézett ki, mint egy otthon, ahol emberek (na jó, egy ember) lakik. Ahol a könyvtáram, ott az otthonom? Részben biztosan :) Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy mikor először költöztem koleszba (13 évesen, hajjaj!), az összes fontos, nélkülözhetetlen könyemet magammal vittem. Ez akkoriban volt vagy tíz-tizenöt. Már az igazán fontosak és nélkülözhetetlenek. Most azon gondolkodom, vajon kik lehettek a kiválasztottak. Egészen biztos vagyok benne, hogy ott volt Erich Maria Remarque: Három bajtárs c. könyve (ezt nagyon szerettem, aztán azóta rájöttem, hogy az író minden könyve ugyanarról szól, elég egyet elolvasni. De arra a Három bajtárs tökéletes választás, Remarque esszencia). Aztán ott figyelt még Theodor Fontane Effi Briest-je, csak mert kihívás volt (No igen, 13 évesen! Később újraolvastam, vagy 3-4 év múlva, és akkor már meg is értettem, sőt! szerettem). Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a polcon lapult A kezdet és a vég Graham Greene-től, vagy azt egy későbbi karácsonyra kaptam. Akárhogy is, ha már birtokoltam, akkor ott volt, mert egyértelműen egy új, életre szóló, kiegyensúlyozott és boldog kapcsolat kezdete volt, tele váratlan meglepetésekkel: gyilkosság, háború, szerelem, hazugság, barátság, rejtély, őrület.
Nos, a többiekre nem emlékszem, de hát mindez olyan rég történt! Azóta sok víz lefolyt a Dunán, könyvek halmozódtak kupacba, a kupacok nőttön-nőttek, némelyek porosodtak is. Lássuk inkább, kik teszik otthonossá ma a lakásom (vendégeken, családon, barátokon kívül): abszurd A. és B. Sztrugackij; bölcs varázsló Tolkien; csodálatos A. A. Milne; a dalnok Andrei Makine; elképesztő Asimov és A. C. Clarke; fekete humorú Mr. Kurt Vonnegut; J.D. Salinger, a guru; gyerekkori barátom Graham Greene; haláli Leonie Swann (Glennkill, a birkakrimi); isteni Marquez (Gabriel Garcia); a klasszikus Jane Austen; a kötelezően ajánlott Lee Harper; lenyűgöző Háy János (Xanadu-Föld, víz, levegő); mesemondó Jókai; a nagyszerű Milan Kundera; az olasz mágus: Umberto Eco; a páratlan Joseph Heller (Catch22); a romantikus Bronte nővérek; a szinglikirálynő Helen Fielding; zseniális Szabó Magda minden mennyiségben; és a Többiek, satöbbiek, satöbbi, stb...

Integessetek ti is az első karácsonyfámnak: Pá-pá!