Magyarország egy nagy zenekar

…meg a rokonaik, barátaik, rajongóik, ismerőseik. És ez az állítás tegnap ismét bizonyítást nyert. Történt ugyanis, hogy egész napos kókadozás és nyűglődés után - amit egy Andrész-féle csodakávé is csak ideig-óráig tudott enyhíteni - este, mikor hazaértem, kényszeres mehetnékkel párosuló nyugtalanság jött rám. Így magamra kaptam a piros – fekete biciklis szerelésem, felpattantam a kissé gyengélkedő Pinkyre, és kigurultam a Kopaszi – gátra naplementét nézni. Hamarosan kiderült, hogy ezzel a tervemmel nem voltam egyedül.

Kiérve a gátra, Pinkyt fenn hagytam a Dunához vezető teraszlépcső tetején, mert épp nem éreztem magamban elég erőt és kedvet a cipekedéshez, és lebaktattam az alsó teraszra. Próbáltam a naplementére koncentrálni, de nem igazán ment, valahogy mindig a hátam mögé, Pinky felé csavarodott a fejem. Mert ugyan kinek kéne az én rozzant, rózsaszín biciklim, de azért mégis. A tőlem tíz méterre eredetileg szintén naplementét bámuló srácnak meg leginkább felém csavarodott a feje, végül közelebb merészkedett, és nagy ravaszul felajánlotta, hogy lehozza a partra a biciklimet, és amikor indulok fel is viszi, csak hogy nyugodt szívvel meredhessek a napba. Hát jó, miért ne? :) Aztán szó szót követett, pl. tisztáztuk, hogy a korom nevetséges (23), és hogy mit ad Isten, mindketten amatőr zenészfélék vagyunk. Mert Magyarország egy nagy zenekar, Budapest meg csak egy kicsivel kisebb.

Naszóval vicces este volt, és épp ez kellett most nekem. Az utóbbi időben Valaki nagyon ügyel rá, hogy mikor mire van szükségem, és ha kicsit elkámpicsorodnék, rám kacsint, és lazán leoszt nekem egy Jolly Jokert, csak hogy könnyebb legyen. Néha még azt is hozzáteszi, hogy „Hé, te széllelbélelt idióta, nézd mi van itt, és mennyi van még a kezemben!” Persze nem mindig rögtön és azonnal, néha hagy egy kicsit fortyogni a saját kotyvalékomban, de azért számíthatok Rá. Ez a tegnapi abszolút gyorssegély volt. :)

Én meg gyorsan tovább is passzolok egy Jolly Jokert Tücsinek;

egyet meg csak úgy otthonra: