Montenegro Mix (I. rész)

Vagy inkább shot. Mert hogy rövid volt, és ütős. De még mennyire!

Az úgy volt, hogy az augusztus 20-i országos fehajtás elől elmenekülve augusztus 19-én, szerdán belevágtunk immár hagyomásnyos csajos nyaralásaink újabb fejezetébe. Nem is akárhogyan, hanem jóóóó korán. Persze, a hajnali 5-re meghirdetett indulásból végül háromnegyed 6 lett, de azért a szándék komolyan megvolt.
Első állomásunk a leghamarabb utunkba akadó benzinkút volt, ahol gondosan ellenőriztük Bömbi (ti. négykerekű barátunk, málhás skodánk) tappancsainak állapotát. Mert az fontos. És hogy mennyire, arra még később visszatérek. Míg a másik három csaj a "levegőzéssel" volt elfoglalva, én villámgyorsan beszereztem egy autópálya-matricát, ami mostanában minden, csak nem matrica. A beszerzés sikerén felbuzdulva a shopból kijövet nagy boldogan meglobogtattam az igazolószelvényt Pepe orra előtt:

- Nézd, autópályamatrica! Ragaszd fel a szélvédőre! :D
- Öööö. Azt nem kell felragasztani, csak megőrizni - így a döbbent benzinkutas fiú - (Ekkora szőkét!).
- Aha, tudom. (Ekkora idiótát!) :-I

Szóval hoztuk a formánkat, és a benzinkútról az országútra fordulva végre megkezdtük cirka 14 órás autózásunkat a montenegrói tengerpartra. Hosszú, forró és viszonylag eseménytelen utazás után este fél 8 körül tengert értünk a Kotori - öbölnél. Ezután gyors, bár kissé különös honfoglalás következett.
Apartmanunkra az öböl partján, alig 10 m-re a tengertől akadtunk rá. Az ajtó tárva nyitva, de sehol senki. Némi tanácstalankodás után, úgysmint hol is kéne bejelentkezni, és kinél, közös nyomásra Pepe felhívta szállásandónkat, aki közölte velünk, hogy "Hello!" és a szobánk az 1. emelt 4. ajtó mögött rejtőzik, érezzük jól magunkat. Majd találkozunk.
Felbaktattunk hát az első emeltre, ahol valóban volt négy ajtó, egyenként és külön külön semmiféle számmal ellátva. Újabb tanácstalan tekintetek. Ekkor a tettek mezejére léptem, és kinyitottam az általam 4-iknek vélt ajtót a zárban fityegő kulccsal. És honfoglaltunk. És ettől kezdve én lettem a kulcsok őre. :)
Aztán annyira nem bírtunk magunkkal, hogy azon nyomban, haladéktalanul le kellett ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a lábainknál heverő tengerrel. Egyszóval csobb! És minden tökéletesen rendben volt :)
Az este hátralevő részében 5 perc alatt megtaláltuk és törzshelyünkké tettük a korzó legkedvesebb vendéglátóegységét, a Bonitát, ahonnan kis nyújtózással a lábunkat a terngerbe lógathattuk, és ahol minden reggel, és több este is a pincérek rémei lettünk:

- Ezek a nők itt nem beszélnek semmilyen értelmes nyelvet! :-/
- Ezek a pincérek itt nagyon kedvesek, de nagyon nem értenek semmi beszélhető nyelven...

Azért valahogy elboldogultunk, ovis angollal és activityvel. A reggelek nagy kérdése volt ezentúl, hogy amikor Hajnalka "black tea"-t kér, vajon mi kerül elé az asztalra. Sorrendben: menta tea, gyümölcs tea, végül az utolsó nap valódi, hamisítatlan, és legfeketébb fekete tea. Úgy látszik, kommunikáció terén mindkét fél fejlődőképes volt. :) Pepe már kevesebb sikerrel járt a tejeskávéval. Volt eszpresszó tejjel, hosszú kávé tejjel, stb. Elárulom, hogy a kulcsszó a "big milk", és nem árt hozzá mutogatni is, hogy naaaaagy pohárban. :)
A tükörtojásuk amúgy tökéletes. És minden tengerész, balatonász és jó hajós tudja, hogy akkor jó a jó hajózás, ha reggelire van tükörtojás!