2009. december 9., szerda

Megállapítás

A könyvek veszélyesek.
Nem csoda, hogy némelykor máglyára küldik őket.

2009. december 3., csütörtök

Jól van, na, jól van!

Hm. Szóval többen is szóvá tették mostanság, hogy nem teszem szóvá az életem, azt sem tudják mi van velem. Hiszi a piszi, aki elhiszi, hisz az illetők jó részével így vagy úgy, de napi kapcsolatban vagyok. Hajlamos volnék azt hinni, hogy csak hiszti, de tény, hogy mostanában hanyagolom az írást, és nem csak itt. Ráadásul a Montenegró-sorozatot sem fejeztem be, pedig az utolsó fejezetben bújik meg a nagy kaland és a nagy tanulság. Talán úgy karácsony tájt, ha lesz rá időm és hangulatom...
Most ugyanis roppant fontos dologban ügyködök (kéretik ide képzelni egy fontoskodó képet vágó cica-micát)! Kérem, én fel-fe-de-ző úton vagyok, és fel-fe-de-zek! Egy vénembert. Vénember szemében magamat, magamon át Vénembert, és vissza, és oda és vissza. Úgy is mondhatnám "ismeretlen területre tévedtem", és ez lenyűgöz, néha megijeszt, néha nehéz, de nem ereszt, és nem is mennék. Visszafelé. Inkább előre ("előre csak előre, lássuk mi lesz belőle!). Közben elveszek, megkerülök, elveszek, megkerülök, elveszek: megkergülök.
És most jelentem, felszállok!
Boldog adventi készülődést! Aviszontlátásra!

2009. október 1., csütörtök

Catch 22 - chapter 12

Csak úgy, az egyik kedvenc könyvemből :)

"A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.
Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte tőle.
- Iszom - felelte gyászos képpel az iszákos.
- Miért iszol? - kérdezte a kis herceg.
- Hogy felejtsek - felelte az iszákos.
- Mit? - tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
- Azt, hogy szégyellem magam - felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.
A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
- Miért szégyelled magad? - kérdezte.
- Mert iszom - vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.
A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.
"Bizony, bizony - gondolta út közben -, a fölnőttek rettentően furcsák."

2009. szeptember 30., szerda

Rövid híradás

Élek, itt vagyok. Egyszer a a beszámolót is befejezem a nyaralásról. Talán majd a karácsonyi szünetben :)
Addig is tájékoztatom nyájas olvasóimat, hogy ma reggel - noha a nyár néha végtelennek tetszett - széllel, baljós-kék felhőkkel és csepergő esővel beköszöntött az ősz hűvös fajtája, és ez feljogosít arra, hogy bejelentsem, megkezdődött a
2009/2010-es FORRÓ CSOKI SZEZON!!!!!!!
Tessék szépen jóóól kihasználni! Javaslom, csípjetek nyakon egy-két-há-sok megfelelő csoki-társat, és irány pl. a Csészényi kávézó, vagy bármelyik vendéglátó egység, ahol Manuelt adnak. :)

2009. szeptember 10., csütörtök

Montenegro mix III.

És este lett és reggel a harmadik napon. És ez a nap a próbatételek napja vagyon. Bizony.
Merthogy olyan információk birtokában voltunk, miszerint Dubrovnik és a Kotori-öböl közel állnak egymáshoz, csak egy határ és néhány km választja el őket egymástól. De az nagyon! És amúgy Herr Einstein  óta tudnivaló, hogy a tér, az idő, a távolság, az univerzum és minden egyéb is relatív.
Dobrotát és Dubrovnikot egészen pontosan kb. 200 km, egy határ, és 3 órányi, csigalassúsággal vánszorgó kocsisor választja el egymástól. Namármost ez utóbbi, plussz a 35°C kihozta belőlem a vérnyulat, aki fogvicsorgatva kutatott préda után. és vérben fogró szemekkel követelte, hogy azonnal forduljunk vissza. Ám akárhányszor sikerült meggyőznie erről a többi 3 kisnyuszit, 3 autónyit előre haladt a sor, és a haladás illúziója szertefoszlatta a közös meggyőződést. Végül rövid pórázra fogtam a vérnyulat, mert igazából csupa barát vett körül, rájuk meg mégse akartam uszítani, szóval a Dubrovnik útikönyv tanulmányozásába fojtottam vérnyulam fortyogó dühét. Szütty.
A terápia bevált, és még hasznosnak is bizonyult. Így pl. megtudtam, hogy az óvároson végigvezető, fényesre kopott sétány réges-rég vízfolyás volt, amit feltöltöttek, kiköveztek, aztán körülötte a palotácskák egy nagyobb lélegzetvételű földrengés alkalmával mind leomlottak, kivéve egyet, a Sponza-palotát, ami egyébként vámház-féle (lám, az adóhatóság hatalma és ereje); aztán tudom most már, hogy a város védőszentje Szent Balázs, ennek köszönheti azt a helyes kis templomot az említett sétány egyik oldalán, szemben a Sponza-palotával, továbbá az árkádos kormányzói palotával. Aztán olvastam építészeti stílusokról, kalóz támadásokról (vagy az Budva volt??), Orlando-vitéz hőstetteiről, várfalakról, nyári játékokról, és ilyesmik. Szinte lényegtelen dolgok, szóra sem érdemesek. Inkább menjetek el, és nézzétek meg! Sétáljatok a sétányon, nézelődjetek, szaglásszátok a tengert, egyetek fagyit, másszatok lépcsőket, mert abból temérdek van, a sok ember nem győzi koptatni. Utána pedig irány a tenger, és csobb!
Ha valamit kihagytam, kiáltsatok, olyan rég volt már...